Contact Us

About Mantak Chia

Mantak Chia mester életrajza

Chia Mantak mester a Gyógyító Tao rendszerének megalkotója, a New York-i Gyógyító Tao Központ vezetoje. Gyermekkora óta tanulmányozza a taoista életfelfogást illetve más rendszereket is. Ennek az osi tudásnak az ismerete, megerosítve egyéb tanulmányokkal, elvezette ot a Gyógyító Tao rendszerének kidolgozásához, amelyet most már az Egyesült Államokban, Kanadában, Európában, Ausztráliában és Thaiföldön is oktatnak.

Chia Mantak mester 1944-ben született Thaiföldön, kínai szüloktol. Hat éves korában buddhista szerzetesek megtanították neki, hogyan kell ülve “lecsendesíteni az elmét”. Gimnazista korában elsajátította a hagyományos thai-bokszot, majd Tai Chít tanult Lu mestertol, aki nem sokkal késobb bevezette ot az aikido, a jóga és a magasabb szintu Tai Chi rejtelmeibe.

Mantak Chia mester életrajzaKésobb, amikor Hong Kongban tanult és kiemelkedo eredményeket ért el atlétikában, idosebb osztálytársa, Cheng Sue-Sue bemutatta ot elso ezoterikus tanítójának, Yi Eng taoista mesternek. Ekkor kezdte el tanulmányozni a taoista életformát. Megtanulta, hogyan kell keringetni az energiát a mikrokozmikus pályán és az öt elem egyesítésével hogyan kell megnyitni a hat különleges vezetéket. A Belso Alkímia további tanulmányozásával elsajátította a Kan és Li általi megvilágosodást, az öt érzékszerv lezárását, az ég és föld összekapcsolását, az ég és az ember újraegyesítését. Yi Eng mester avatta be, mint tanítót és gyógyítót.

Húszas éveinek elején Meugi mesternél tanult Szingapúrban, aki kundalini valamint taoista jógát és buddhista tenyeret tanított neki. Nemsokára képes volt eltávolítani testébol az energiaáramlás útjában álló akadályokat, majd Meugi mester betegeit gyógyította a kezén átáramló életenergia segítségével. Késobb Chi Nei Tsangot tanult Dr. Mui Yimwattanától Thaiföldön.

Ezek után Cheng Yao-Lun oktatta ot a belso ero Shaolin módszerére, a szigorúan titokban tartott, szervekkel, mirigyekkel és a csontvelovel kapcsolatos gyakorlatokra, a Csontvelo Nei Kung-ra illetve az inak megerosítésének és megújításának gyakorlataira. Cheng Yao-Lun mester rendszere a thai-bokszot kombinálta a kung-fuval. Ugyanebben az idoben Chia Mantak mester Pan Yu mesternél is tanult, aki a taoista, a Zen és a buddhista módszereket ötvözte. Elsajátította tole a Yin és Yang férfi és no közötti cseréjét és az “acél test” módszerét.

A gyógyító energia hátterében muködo mechanizmusok jobb megértése végett Chia Mantak mester két évig nyugati orvostudományt és anatómiát tanult. Mindezek alatt az iroda-felszereléseket gyártó Gestetner Company vezetoje volt, ahol az ofszet nyomtatás és a másológépek szakértoje lett.

Mantak Chia mester életrajzaA taoista és egyéb módszerek segítségével elkezdte tanítani a Gyógyító Tao rendszerét. Nemsokára oktatókat is képzett, akik továbbadhatják mindezt a tudást, majd Thaiföldön létrehozta a Természetgyógyászati Központot. Öt évvel késobb New Yorkba költözött, ahol 1979-ben megalapította A Gyógyító Tao Központot.Azóta sok más helyen is létrejöttek ilyen létesítmények, például Bostonban, Philadelphiában, Denverben, Seattle-ben, San Franciscóban, Los Angelesben, San Diegóban, Tucsonban és Torontóban. Európában ugyancsak alakultak csoportjai – Angliában, Németországban, Hollandiában, Svájcban, Ausztriában – illetve Ausztráliában és Thaiföldön is.

Chia Mantak mester szerint körülbelül húsz könyv szükséges a teljes rendszer leírásához. 1990 júniusában egy San Franciscói vacsorán megkapta a Kínai Orvoslás és Chi Kung Nemzetközi Kongresszusának díját és az év Chi Kung mestere címet adományozták neki. O kapta meg elsoként ezt a díjat.

0